Gólzáporos győzelmet aratott a Szolnok

2015. február. 25., 11:06   |    

Gólzáporos győzelmet aratott a Szolnok

Hét gólt és fordulatot is tartogatott a hétvégi NBII-es tavaszi rajt

Hét gólt és fordulatot is tartogatott a hétvégi NBII-es tavaszi rajt
Ceglédi VSE – Szolnoki MÁV FC 3-4 (1-3) v.: Solymosi Péter Cegléd: Tóth Z., Oláh, Urbán, Farkas I., Pesti, Dóczi, Koncz (Vattai 46.), Koós, Nagy V. (Laczkó 69.), Balog, Farkas Z. (Szabó D. (46.) vezetőedző: Szabó István László Szolnok: Pokorni, Rokszin, Kenderes, Mile, Lengyel (B. Tóth B. 66.), Tóth B. (Zsolnai 88.), Antal, Nagy I. (Papucsek 79.), Vári, Csirszki, Fritz vezetőedző: Kis Károly Gólszerző: Nagy V. (22.), Balog (61.), Oláh (73.) ill. Rokszin (17., 42.), Nagy I. (33.), Tóth B. (68.) Sárga lap: Nagy V., Farkas Z. ill. Mile, Csirszki - Az első bajnoki mérkőzésünk Cegléden jól sikerült, hiszen 4-3-ra tudtunk nyerni. Nagyon fordulatos mérkőzés volt, bár a fordulathoz hozzá kell tenni, hogy mindig mi tudtunk előnyt szerezni, sőt kétszer is két góllal vezettünk. Ennek ellenére a Cegléd nagyon méltó vetélytársnak bizonyult, hiszen mindig feljöttek és benne volt az, hogy akár ki is egyenlíthetnek, ugyanakkor mind a labdabirtoklást, mind a játékot tekintve úgy érzem teljesen megérdemelten nyertünk és nekünk is voltak olyan szituációk, akár 1-0-nál, akár 3-1-nél, akár 4-3-nál, hogy magabiztosabban eldönthettük volna a mérkőzést. A lényeg végül is az, hogy idegenben tudtunk nyerni egy szervezetten játszó csapat ellen. – nyilatkozta Kis Károly vezetőedző. Ezzel a győzelemmel a szolnokiak jelenleg negyedikek a tabellán, de hihetetlenül szoros az élmezőny: 1. Mezőkövesd 32 pont 2. Vasas 31 pont, 34-19 3. Békéscsaba 31 pont, 22-17 4. Szolnok 31 pont 32-25 5. Gyirmót 30 pont forrás: szolnokimavfc.hu

További hírek

Általános
Ünnepelt a sport Túrkevén

2019-08-18 20:21:07

Ünnepelt a sport Túrkevén

Általános
Táboroztak a játékvezetők

2019-07-17 21:53:13

Táboroztak a játékvezetők

Általános
Defibrilátor tanfolyamon a játékvezetőink
Szponzorok